A buli célja az volt, hogy ismét együtt legyen az egész csapat és a korábbi sérelmeket - egy estére legalább - félre tegyék.
A meghívást mindenki elfogadta, így érdekes "párosok" is kialakultak a fedélzeten. Joe jelenlegi kedvese, Barbie például összefutott Diával, Joe korábbi barátnőjével. Szandi Carlosszal érkezett és a kubai macsó viselkedésével megint adott okot a féltékenykedésre. Hanna Karesszal bulizott és Anikó is vidáman próbálta feloldani az elmúlt időszak feszültségét. Joe tartott egy rövid beszédet, amelyben megköszönte, hogy a többiek kiálltak mellette, aztán elkezdődött a fergeteges party.
Hogy a buli meddig tartott, és ki kivel jött össze, az kiderül ezen a héten az Éjjel-Nappal Budapestben.
Most azonban a tét sokkal nagyobb, ugyanis legfrissebb kiszemeltjét szeretné egy szexi tánccal meghódítani. A lakás mókamestere természetesen ezt is teljes erőbedobással akarja csinálni. Reggel otthon gyakorol, mellkas gyanta következik, végül pedig elmegy egy sztriptíz órára. A stúdióban aztán három gyönyörű lány fogadja, akik rögtön elvarázsolják a srácot. A fiú persze nem hátrál meg és apait-anyait beleadva veti bele magát a tanulásba.
Ha egy szexi pucér férfitest táncol, az mindenkinek bejönne nem? Nekem meg kell tanulnom táncolni, mert csak így tudom meghódítani a lányt az esti randin. – mondta Lali.
A főnök először nem akarja alkalmazni a fiút, mert szeretné, ha megmaradna, a jó vevő-eladó viszony, ám kedvenc mókamesterünk meggyőzi leendő munkaadóját, azzal hogy felismeri az összes halfajt egy óriási akváriumban.
„Hatalmas szerencsém van a halakkal, hát azzal nem tudnak megfogni, kívülről fújom az összes fajtát, mert általános iskolában 8 évig akváriumfelelős voltam. Innentől kezdve penge vagyok belőlük.” - mesélte lelkesen az újdonsült állatkereskedő.